Episodes

Thursday Jun 14, 2018
Mit tehetnék érted? – 2017. július 20. – Ágoston Krisztina
Thursday Jun 14, 2018
Thursday Jun 14, 2018
A Fészek Alapítvány műsorában Katona Andrea beszélget az örökbefogadásról vendégeivel.
2017. július 20-án Ágoston Krisztina mesélt arról, Soma hogyan került hozzájuk, továbbá a mindennapjaikról és arról is, hogy miként változtatta meg az örökbefogadás az életüket.

Thursday Jun 14, 2018
Mit tehetnék érted? – 2017. július 6. – Katona Gyula
Thursday Jun 14, 2018
Thursday Jun 14, 2018
A Fészek Alapítvány műsorában Katona Andrea beszélget az örökbefogadásról vendégeivel.
2017. július 6-án Katona Gyula volt a vendég, mint örökbefogadó szülő.

Wednesday Jun 13, 2018
Oláh Anna esélyegyenlőségi referenssel beszélgetünk.
Wednesday Jun 13, 2018
Wednesday Jun 13, 2018
" Tizennégy éves korom óta dolgozom, és a munka mellett sikerült három diplomát szereznem. Azt gondolom, hogy ezekben a küzdelmekben is, - mert azért nem volt egyszerű – mindig velem volt Jézus , csak nem tudtam rá úgy figyelni, ahogy most. A változást az életemben az okozta, hogy 2015-ben részt vehettem Rómában a cigányok világtalálkozóján, több ezer cigánytestvéremmel a világ különböző részéről, és találkozhattam Ferenc pápával. Azt, ahogy rólunk, cigányokról beszélt, nagyon nagyon ritkán van lehetőségem hallani. Tehát olyan mérhetetlen szeretettel, tisztelettel. Jézus lábainál ültem, kapaszkodtam belé görcsösen, és ezek a pápai gondolatok voltak azok, amelyek tulajdonképpen egy teljesen más szintre emelték az én keresztény életemet. " - Oláh Anna

Monday Jun 11, 2018
Farkas András énekművész
Monday Jun 11, 2018
Monday Jun 11, 2018
Beszélgetés Farkas András , énekművésszel . Balázs Zsanett műsora .

Monday Jun 11, 2018
Lakatos Diána operaénekes
Monday Jun 11, 2018
Monday Jun 11, 2018

Monday Jun 11, 2018
Monday Jun 11, 2018

Sunday Jun 10, 2018
Sunday Jun 10, 2018
Az Életre Hangoló című műsorunk 2018. június 5.-i műsorának vendége Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns volt, akivel a függőségek kialakulása mögött meghúzódó lehetséges családi diszfunkciókról és azok lehetséges "megelőzéséről" beszélgettünk.
Fogadjátok szeretettel műsorunkat és köszönjük a megosztásokat.

Thursday Jun 07, 2018
Rólunk szól (2018. május 31.)
Thursday Jun 07, 2018
Thursday Jun 07, 2018
Zsolt és felesége évek óta várakoznak, azonban a bűvös szám (a sorszámuk) megnyugtatóan csökken.

Wednesday Jun 06, 2018
Wednesday Jun 06, 2018
Dr. Krakomperger Zoltán, a Szent Anna székesegyház plébánosa és a püspöki iroda igazgatója beszél életútjáról – A beszélgetés II. része

Wednesday Jun 06, 2018
Beszélgetés Dr. Krakomperger Zoltánnal, a Szent Anna székesegyház plébánosával – I. rész
Wednesday Jun 06, 2018
Wednesday Jun 06, 2018
Dr. Krakomperger Zoltán, a Szent Anna székesegyház plébánosa és a püspöki iroda igazgatója beszél életútjáról – A beszélgetés I. része

